2014. augusztus 28., csütörtök

Cecelia Ahern: A holnap titkai

Sziasztok! :)
Újra itt. Remélem tetszeni fog! ;) Az egyik újdonsült kedvencemről írtam (sajnálom, kissé elragadtattam magam, kb.  Word oldalt kitett :D) mindemellett frissítettem a közelgő kritikákról szóló rovatot. 
Lehet, hogy felmerül bennettek, hogy én vajon miért nem pontozok/csillagozok/akármizek. A válasz egyszerű. Mert mindenki ezt csinálja. De azért mégis csak be kéne sorolnom őket, ezért úgy döntöttem, hogy simán csak címkézek Olvass el, olvass el!, elmegy illetve Távozz tőlem sátán! kategóriák szerint, szerintem egyértelmű, hogy melyik milyen könyvet jelent! :D
Szeptember első hetében, illetve attól függően, hogy mikor kapom meg a hivatalos órarendem, majd megbeszéljük, hogy melyik napokon milyen bejegyzés lesz, kritika vagy egyéb (TAG, érdekességek, tények, stb...)
Nyugodtan írjátok meg a véleményetek nekem akár e-mailben (mrsgombocartur@gmail.com) illetve lent kommentben (ezt akkor is megteheted, hogyha nincs gmail fiókod, csak válaszd ki, hogy Névtelen, és akkor, kérlek, pingáld a végére a keresztneved). Tudom, mostanában leszoktam róla, de amint ezt közzétettem, leülök (már amúgy is ülök, de mindegy...) és válaszok az összes, eddig megválaszolatlan kommentre!! Szóval nyugodtan alkossatok véleményt, nagyon-nagyon sokat segítenél vele nekem! :)
Pusszy :*


378 oldal
Tamara Goodwin élete maga volt a földi mennyország. Szerető család vette körül, rengeteg pénzük volt, tengerparti ház, véget nem érő bulik a haverokkal. Soha nem törődött semmivel, csak a mának élt. Egyik nap megtalálja apja holtestét, aki öngyilkos lett, ugyanis, mint később kiderült, csak úgy úsztak az adósságokban. Anya és lánya eladnak mindent és a furcsa vidéki nagynénihez és nagybácsihoz költöznek. Tamara utál itt lakni, ugyanis anyja szó szerint megőrült és a vidéki élet nagyon nem neki való. Egyik nap egy mozgó könyvtár érkezik hozzájuk, és Tam kiszemelt könyve egy életre felforgatja a holnapjait…

KEDVENC AHERN!!! *-*
Nem tudom, hogy mennyire emlékeztek még az Életed regényéről alkotott véleményemre, de újoncoknak és szeniliseknek mondanám, hogy teljesen levett a lábamról. Elvarázsolt, hihetetlenül tetszett. Na, ez még azt is felülmúlta! Szerintem én megtaláltam az írómat. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, hogy ti is rendelkeztek e ilyen egyeddel. Ismertetőjegyei: 1. Olyan, mintha csak Neked írna 2. még a bevásárló listáját is szívesen olvasnád 3. *rá gondolsz* MÉG, MÉG, MÉG! No, nekem Cecelia ilyen. :D Nagyon tetszett az Életed regénye, az U. i. szeretleket mééég nem olvastam, de bármikor képes vagyok megnézni, ezt pedig, ezt pedig… Tekints lejjebb kedves olvasó! (oké, oké, fangirl off)
Szerintem már megszokhattuk Aherntől, hogy hihetetlen meglepetéseket tartogat. Vagy ha te még nem tapasztaltad (hozhatod a lapátot), akkor most megtudhatod. Hogy már azt hiszed, tudod mit, hogyan, mikor, ki, kivel, miért, de nem! Azt hiszed, áá, tudom, mi lesz a vége, de nem! Azt hiszed, ez egy egyszerű láv sztori, de nem!!!
Ebből is jön felháborodásom oka. Mesélek nektek egy történetet egy könyv-kritikus bloggerináról és az ő mazochista barátnőjéről, aki elvállalta, hogy elkíséri a Libribe a fent említett személyt. Tudni kell rólam, hogy szívem szerint besátoroznék a Libribe, de anyu nem engedi :’(, így csak ténfergek, és az őrületbe kergetem az eladókat. Muhahaha! Szóóval, sztorink szerint már majdnem döntöttem. Már csak 2 kiszemelt áldozat között kellett volna változtatnom, amikor megláttam. Romantikus részleg egy ismerős névvel. Eldőlt a sorsom, pukkadjon meg az a másik kettő, nekem Ahern kell! No, arra akartam ezzel utalni, hogy nem érzem jogosnak, hogy a romantikus részlegnél találtam rá eme csodára. Oké, Ahern inkább romantikus író, és jól mutatott együtt a sok-sok kicsike, de ezt a művet nem tettem volna arra a polcomra. Nem hinném, hogy egy magában  Egyébként meg libri eladó szemmel nézve tök logikus, hogy oda rakták. Imádok magammal vitatkozni! :DD
Őszintén, egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam. Persze nem kedvenc, mert nem kérhetnek arra, hogy válasszak egy darab kedvencet. Ez olyan, mint egy anyát arra kérni, hogy válasszon kedvenc gyereket! De a TOPban benne van. Mert nem azért nem kedvenc, mert rossz, hanem mert nincs kedvenc és pont! Szóval olvasni, olvasni!
csak olvastam és olvastam és olvastam
Oké, be kell ismernem, hogy az első 100 oldal nem annyira izgalmas. De hogyha nem volna bevezető, nem értenénk semmit! Plusz, az unalmas rész után mindig sokkal jobban értékeljük a jót, a nagyon jót, az über-szuper-coolt, A holnap titkait. :D A végét nem tudom szavakba önteni. Főleg, hogy a szavakat nem önteni kell. :D No, értitek a célzást. Nem. Tudod. Letenni.

Tamarát az elején szó szerint utáltam. Mármint csak rinyált, beképzelt volt és elkényeztetett. Tudom, hogy mindannyian ismertek legalább egyet eme fajtából, így el tudjátok képzelni. Meg van? Nos, Tam pont ilyen volt. Nem tudtam dönteni, hogy inkább irtózatosan seggbe rúgnám, hogy átperdüljön egy másik kontinensre vagy pedig, hogy pofon vágjam egy telefonkönyvvel. Tetszett, hogy végre valahára volt valami kevéske értelme annak, hogy Tam teljes jellemfejlődésen megy keresztül a történet alatt. Mert hát mi volna jobb indok a „hisztis p*csa – szerethető karakter” átalakulásra egy apa halálnál, illetve egy nagyváros/vidék költözésnél? Szerintem így okés volt, nem volt logikátlan, amit én nagyon utálok. Szóóval, pirospont! :D
Ami még nagyon tetszett, hogy Tamara egy bátor főszereplő! Tudom, szerintetek minden második könyves karakter az, de ez az ő esetében más volt. Nem csak a könyv hátulján ráaggatott jelző, vagy esetleg mások hívták így. Nem, nem is szerepelt így benne a könyvben, csak én mondom. Első sorban sok olyan dolgot csinált, ami általános beletartozok a „bátor jelzők” halmazába. Ugyan én nem mindig érettem egyet a cselekedeteivel, de látszott, hogy T mindig próbált a jó úton maradni, és ez nem lebecsülendő! Másodszor pedig viszonylag sokszor szerepel a könyvben „nem is tudom miért, de ahogy erre gondoltam, elírtam magam” féle idézet. És a bátorság nem merül ki annyival, hogy sárkányokkal harcolsz, vagy, hogy kimentesz valakit egy égő házból.
A könyv is az apa halálával kezdődik, ezért, érthető módon, nem nagyon ismerjük meg. Az anyuka, mint fentebb említettem, teljes letargiába esik, ezért őt is kizárhatjuk. Arthurról (nagybácsi) és Roseleenről (nagynéni) is megvan a véleményem, de azt nem tudom szpójler mentesen leközölni, meg úgy is tartozik hozzá rengeteg miért? kérdés. Egyelőre (!) ennyit a felnőttekről.
Mint már említettem, T a menő nagyvárosi életében kiállhatatlan volt. Természetesen eme életformához álszent, hazug barátnők társulnak. Annyit mondok, hogy T sokat „köszönhet” nekik, miután elköltöztek.
Viszont T-nek volt egy normális „barátnője” is. Pontosabban Fiona az osztály furcsa lánya volt, és csak annyit tudunk, hogy az apuka temetésén ad Tamnek egy könyvet ami nagyon tetszik neki, és ezáltal össze szeretne barátkozni vele. Na, őt szívesen megismertem volna!
Nos, vissza is kanyarodunk a 2 bekezdéssel ezelőtti témánkhoz. Tamarának volt még egy „titkos” segítője, Ignatius nővér, akivel egy séta során véletlenül találkozott, és aki a közeli apáca zárdában lakik. Nagyon bírtam az öreget, nagyon vicces volt, és mindenben segítette T-t. De, ami különösen megfogott benne, hogy méhészkedett! Tudom, csak engem izgat fel ez, csak ugye nekem apukám is méhész, szeretem, amikor eme szakma tűnik fel valahol, mindazáltal különleges foglalkozás, illetve hobbi is, szóval nem vált sablonossá (na nem mintha bármi jelét mutatta volna annak, hogy arra kanyarogna) és értelme is volt, mert hát egy öreg apáca mivel foglalja el magát?

„Nem, nem voltunk mi gonoszak, egyszerűen csak nem voltunk rendesek. Magunktól nem adtunk a világon semmit senkinek, miközben mindent elvettünk, amit elvehettünk.
Ezt azért mégse érdemeltük volna.”

Most pedig jöjjenek a spoileres részek. Ne mondjátok, hogy nem szóltam!
Ez még nem olyan nagy poén-lelövés, de a házuk mellett, ahol vidéken laknak van egy kastély. Mert ők nem bent a faluban laknak, hanem inkább két falu között, az út mellett. Na, ez a kastély fontos szerepet játszik Tamara életében, sok minden itt dől el. Szerintem tökéletes helyszín volt. Nem tudom miért, de mintha Tamarának pont akkor és pont ott lett volna szüksége rá, hogy elmenekülhessen, elbújhasson, lehessen valahol.
Hiába a sok kaland és meglepetés, azért mégis csak a romantikus szekciónál találtam rá az én kicsikémre… Mint minden ilyesfajta könyvben, itt is van szerelmi szál. Ami engem nagyon meglepett! Vett egy éles kanyart a sztori, én meg csak ámultam és bámultam! De azért mégiscsak jobb, hogyha a 2 szemetekkel tapasztaljátok, szerintem Cecelia nagyon érti a dolgát, el lett ez találva gyerekek, el lett ez találva.
Ugye nevezhetjük a történet mozgatórugójának, amikor T megtalálja azt a bizonyos lakatos, bőrkötésű könyvecskét, amit mellesleg egy úgynevezett mozgókönyvtáron talált. Ez igazából egy minibusz, a hátuljában könyvespolcokkal és rója a kilométereket olyan helyeken, ahol nem találhatóak könyvtárak. Szerintem ez egy nagyon ötletes dolog, leleményes és értelmes, nyugodtan bevezethetnénk itt Magyarországon is.
Roseleen, amolyan tipikus nagymamához hasonlóan egyfolytában teletömi Tamarát!! De úgy vidékiesen! Hurka, kolbász, lekvár, zsír, stb. T meg ugye a városi „egy pirítós reggelire” életmódhoz van szokva, így én mindig szó szerint szétröhögtem magam ezeken a részeken, ahogy Roseleen csak traktálja T-t. Hihetetlen viccesek voltak, megszínesítették az egész könyvet, mert pl. T nem akar hazamenni, mert csak etetnék. :D
Na, most jön a tényleges spoiler!!! Ugye az a bizonyos könyv a mozgókönyvtárból azért érdekes, mert abban az volt leírva, hogy mi fog történni Tammal holnap. Innen is a cím, hogy minden reggel benne volt, hogy mit fog csinálni a következő nap, mintha egy naplót vezetne a jövőben. Be kell vallani, a könyv, talán egyetlen hibája, hogy meglehetősen nehéz volt figyelni rá, hogy tegnap mit olvasott a májáról, és ahhoz képest hogyan alakul a mája, illetve hogy ma mit olvas a holnapjáról. meglehetősen sokszor gabalyodtam bele ebbe a hármas kombóba. Viszont az utolsó holnap. Ugye a vége, ami egyszerűen fantörpisztikus lett! *-* Tökéletes lezárás. Tökéletes.
Nem tudom emlékeztek e, de valamikor ott fent ígértem, hogy még ejtek egy-két szót T anyukájáról, Jenniferől. Valahogy itt nem éreztem, hogy helytelen, amiért ilyen nagy letargiába fojtja a gyászát, nem úgy, mint a Lou anyukájánál, a No és énben. Viszont volt egy jelente, ami nagyin tetszett. Tamarát Roseleen szó szerint nem engedi be az anyjához, mert hogy „pihenésre van szüksége”. De T egyszer belopódzik hozzá, de akármit mond, hogy el akar költözni, utál itt lenni, az anyja mindig ugyanazt mondja. „Jó lesz nekünk itt. Nagyon jó lesz.” Majd egyszer csak betoppan Roseleen a reggelivel.

-              „Ez aztán csodás! – intézte szavait Anya az előtte álló asztalkára lepakolt tálcához anélkül, hogy Roseleenre pillantott volna. – Köszönöm! (…)
-              Nagyon szívesen! Nahát, mivel szolgálhatnék még neked, kedves?
-              Csak a házával, amit elvettek tőle, meg élete szerelmével… - jegyeztem meg gúnyosan. (…) – Ne aggódj, úgyse hallja!
-              Már hogyne hallaná, kislányom! – mondta Roseleen, hangjában némi szemrehányással, miközben tovább ingázott a szobában az egyik letisztítandó tárgytól a másikig.
-              Tényleg? – húztam fel a szemöldököm. – Mit gondolsz Anya, jó lesz itt nekünk? (…)
-              Hát persze. Nagyon jó lesz itt nekünk. – A második mondatot már vele együtt mondtam, úgyhogy kórusban, tökéletes szinkronban formáltuk a szavakat, amitől szerintem kiverte Roseleent a hideg. (…)
-              Igazad van, Anya, jó lesz itt nekünk. – Megremegett a hangom. Úgy döntöttem még tovább megyek. – És nézd csak, nézd azt az elefántot itt a szobában! Hát nem csodás?
Anya a fára meredt ott kint a kertben, és ajkán az előbbi mosollyal felelte: - De igen, csodás!
-              Gondoltam, hogy tetszeni fog neked. – Nagyot nyeltem, és megpróbáltam nem elsírni magam, ahogy Roseleenre néztem. (…)
Hát Goodwinék mindig így oldották meg a problémáikat. Tégy rendet a felszínen, de ne hatolj le a gyökerekig, és soha, de soha ne végy tudomást az elefántról a szobában. Azt hiszem, ezen a reggelen megértettem: úgy cseperedtem fel nagylánnyá, hogy minden szobában ott volt az elefánt. Gyakorlatilag ő volt a mi kedvenc háziállatunk.”

Bocsánat, kicsit hosszú lett, de most már vége a spoilernek.

         Én a könyvet úgy jellemezném, mint kérdések és döntések sora. Mindig van egy hogyan? és mindig van egy miért? És T előtt ott volt a több sávos kacskaringós út. Döntenie kellett és én nem csalódtam benne.
         Ami kifejezetten tetszett, és, be kell vallani, olykor-olykor idegesített, hogy még a fejezetek között is függővégeket állított fel!!! Oké, mondjuk még hol máshol, mivel csak egykötetes… Na, mindegy! Volt olyan, hogy T két dolog között vacillált, mire a fejezetnek úgy van vége, hogy „mérlegeltem és döntöttem.” Kész! És ez azért is nagyon „idegesítő” , mivel, hogyha épp meg kéne csinálnom valamit, de épp olvasok, akkor anyu mindig azt mondja, hogy jó, a fejezetet végig olvashatod, de utána gyere! És én meg az ilyeneknél csak fogtam a fejem. Viszont, én szeretem a függővégeket, még ha a hajamat tépem is tőle. :D
Az eredeti angol borító, ami sokkal szebb
         Ahern néha-néha ejtett pár megjegyzést, aminek semmi értelme. Például, amikor T még nem találkozik Ignatius nővérrel, észreveszi, hogy nagyon sok mézük van. Majd, amikor rájön, hogy Ignatius nővér méhészkedik, mindent megért. Na, ilyenekkel van tele az egész regény, de idővel mindennek lett értelme, ami kifejezetten tetszett. És aztán a végén, a sok elejtet fonalból egy egész lesz, ahogy rádöbbenek mindenre… WoW!

         Körülbelül ennyi is volna, csak még annyi hozzátenni valóm volna, hogy szerintem szebb borítót érdemel. Megnéztem az eredetit, és az valami Meseszép! Őszintén nem értem, hogy miért kellett megváltoztatni, hogyha nem ismerném Ahernt, nyugodt lélekkel sétáltam volna el mellette…

Kedvenc szereplő: Tamarát őszintén csak a vége felé kedveltem meg, de aki az első pillanattól szimpatikus volt, az Ignatius nővér! :)
Nem annyira kedvelt karakter: Roseleen…
Kedvenc rész: Nagyon megfogott ez az elefántos rész, de a kedvencem, amikor lehullt a lepel, és az utolsó holnap.

Nem annyira kedvelt jelenet: Uhh, amikor T visszamegy Dublinba…

2 megjegyzés :

  1. De jó! Nagyon tetszett, hogy ilyen hosszú volt a kritika. Hamar kövit! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, jó volt az alapanyag és nem tudtam leállni. :) Igenis! ;)

      Törlés