Cecelia Ahern: A holnap titkai

Sziasztok! :)
Újra itt. Remélem tetszeni fog! ;) Az egyik újdonsült kedvencemről írtam (sajnálom, kissé elragadtattam magam, kb.  Word oldalt kitett :D) mindemellett frissítettem a közelgő kritikákról szóló rovatot. 
Lehet, hogy felmerül bennettek, hogy én vajon miért nem pontozok/csillagozok/akármizek. A válasz egyszerű. Mert mindenki ezt csinálja. De azért mégis csak be kéne sorolnom őket, ezért úgy döntöttem, hogy simán csak címkézek Olvass el, olvass el!, elmegy illetve Távozz tőlem sátán! kategóriák szerint, szerintem egyértelmű, hogy melyik milyen könyvet jelent! :D
Szeptember első hetében, illetve attól függően, hogy mikor kapom meg a hivatalos órarendem, majd megbeszéljük, hogy melyik napokon milyen bejegyzés lesz, kritika vagy egyéb (TAG, érdekességek, tények, stb...)
Nyugodtan írjátok meg a véleményetek nekem akár e-mailben (mrsgombocartur@gmail.com) illetve lent kommentben (ezt akkor is megteheted, hogyha nincs gmail fiókod, csak válaszd ki, hogy Névtelen, és akkor, kérlek, pingáld a végére a keresztneved). Tudom, mostanában leszoktam róla, de amint ezt közzétettem, leülök (már amúgy is ülök, de mindegy...) és válaszok az összes, eddig megválaszolatlan kommentre!! Szóval nyugodtan alkossatok véleményt, nagyon-nagyon sokat segítenél vele nekem! :)
Pusszy :*

378 oldal

Tamara Goodwin élete maga volt a földi mennyország. Szerető család vette körül, rengeteg pénzük volt, tengerparti ház, véget nem érő bulik a haverokkal. Soha nem törődött semmivel, csak a mának élt. Egyik nap megtalálja apja holtestét, aki öngyilkos lett, ugyanis, mint később kiderült, csak úgy úsztak az adósságokban. Anya és lánya eladnak mindent és a furcsa vidéki nagynénihez és nagybácsihoz költöznek. Tamara utál itt lakni, ugyanis anyja szó szerint megőrült és a vidéki élet nagyon nem neki való. Egyik nap egy mozgó könyvtár érkezik hozzájuk, és Tam kiszemelt könyve egy életre felforgatja a holnapjait…

KEDVENC AHERN!!! *-*

Nem tudom, hogy mennyire emlékeztek még az Életed regényéről alkotott véleményemre, de újoncoknak és szeniliseknek mondanám, hogy teljesen levett a lábamról. Elvarázsolt, hihetetlenül tetszett. Na, ez még azt is felülmúlta! Szerintem én megtaláltam az írómat. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, hogy ti is rendelkeztek e ilyen egyeddel. Ismertetőjegyei: 1. Olyan, mintha csak Neked írna 2. még a bevásárló listáját is szívesen olvasnád 3. *rá gondolsz* MÉG, MÉG, MÉG! No, nekem Cecelia ilyen. :D Nagyon tetszett az Életed regénye, az U. i. szeretleket mééég nem olvastam, de bármikor képes vagyok megnézni, ezt pedig, ezt pedig… Tekints lejjebb kedves olvasó! (oké, oké, fangirl off)

Szerintem már megszokhattuk Aherntől, hogy hihetetlen meglepetéseket tartogat. Vagy ha te még nem tapasztaltad (hozhatod a lapátot), akkor most megtudhatod. Hogy már azt hiszed, tudod mit, hogyan, mikor, ki, kivel, miért, de nem! Azt hiszed, áá, tudom, mi lesz a vége, de nem! Azt hiszed, ez egy egyszerű láv sztori, de nem!!!

Ebből is jön felháborodásom oka. Mesélek nektek egy történetet egy könyv-kritikus bloggerináról és az ő mazochista barátnőjéről, aki elvállalta, hogy elkíséri a Libribe a fent említett személyt. Tudni kell rólam, hogy szívem szerint besátoroznék a Libribe, de anyu nem engedi :’(, így csak ténfergek, és az őrületbe kergetem az eladókat. Muhahaha! Szóóval, sztorink szerint már majdnem döntöttem. Már csak 2 kiszemelt áldozat között kellett volna változtatnom, amikor megláttam. Romantikus részleg egy ismerős névvel. Eldőlt a sorsom, pukkadjon meg az a másik kettő, nekem Ahern kell! No, arra akartam ezzel utalni, hogy nem érzem jogosnak, hogy a romantikus részlegnél találtam rá eme csodára. Oké, Ahern inkább romantikus író, és jól mutatott együtt a sok-sok kicsike, de ezt a művet nem tettem volna arra a polcomra. Nem hinném, hogy egy magában  Egyébként meg libri eladó szemmel nézve tök logikus, hogy oda rakták. Imádok magammal vitatkozni! :DD

Őszintén, egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam. Persze nem kedvenc, mert nem kérhetnek arra, hogy válasszak egy darab kedvencet. Ez olyan, mint egy anyát arra kérni, hogy válasszon kedvenc gyereket! De a TOPban benne van. Mert nem azért nem kedvenc, mert rossz, hanem mert nincs kedvenc és pont! Szóval olvasni, olvasni!

csak olvastam és olvastam és olvastam

Oké, be kell ismernem, hogy az első 100 oldal nem annyira izgalmas. De hogyha nem volna bevezető, nem értenénk semmit! Plusz, az unalmas rész után mindig sokkal jobban értékeljük a jót, a nagyon jót, az über-szuper-coolt, A holnap titkait. :D A végét nem tudom szavakba önteni. Főleg, hogy a szavakat nem önteni kell. :D No, értitek a célzást. Nem. Tudod. Letenni.

Tamarát az elején szó szerint utáltam. Mármint csak rinyált, beképzelt volt és elkényeztetett. Tudom, hogy mindannyian ismertek legalább egyet eme fajtából, így el tudjátok képzelni. Meg van? Nos, Tam pont ilyen volt. Nem tudtam dönteni, hogy inkább irtózatosan seggbe rúgnám, hogy átperdüljön egy másik kontinensre vagy pedig, hogy pofon vágjam egy telefonkönyvvel. Tetszett, hogy végre valahára volt valami kevéske értelme annak, hogy Tam teljes jellemfejlődésen megy keresztül a történet alatt. Mert hát mi volna jobb indok a „hisztis p*csa – szerethető karakter” átalakulásra egy apa halálnál, illetve egy nagyváros/vidék költözésnél? Szerintem így okés volt, nem volt logikátlan, amit én nagyon utálok. Szóóval, pirospont! :D

Ami még nagyon tetszett, hogy Tamara egy bátor főszereplő! Tudom, szerintetek minden második könyves karakter az, de ez az ő esetében más volt. Nem csak a könyv hátulján ráaggatott jelző, vagy esetleg mások hívták így. Nem, nem is szerepelt így benne a könyvben, csak én mondom. Első sorban sok olyan dolgot csinált, ami általános beletartozok a „bátor jelzők” halmazába. Ugyan én nem mindig érettem egyet a cselekedeteivel, de látszott, hogy T mindig próbált a jó úton maradni, és ez nem lebecsülendő! Másodszor pedig viszonylag sokszor szerepel a könyvben „nem is tudom miért, de ahogy erre gondoltam, elírtam magam” féle idézet. És a bátorság nem merül ki annyival, hogy sárkányokkal harcolsz, vagy, hogy kimentesz valakit egy égő házból.

A könyv is az apa halálával kezdődik, ezért, érthető módon, nem nagyon ismerjük meg. Az anyuka, mint fentebb említettem, teljes letargiába esik, ezért őt is kizárhatjuk. Arthurról (nagybácsi) és Roseleenről (nagynéni) is megvan a véleményem, de azt nem tudom szpójler mentesen leközölni, meg úgy is tartozik hozzá rengeteg miért? kérdés. Egyelőre (!) ennyit a felnőttekről.

Mint már említettem, T a menő nagyvárosi életében kiállhatatlan volt. Természetesen eme életformához álszent, hazug barátnők társulnak. Annyit mondok, hogy T sokat „köszönhet” nekik, miután elköltöztek.

Viszont T-nek volt egy normális „barátnője” is. Pontosabban Fiona az osztály furcsa lánya volt, és csak annyit tudunk, hogy az apuka temetésén ad Tamnek egy könyvet ami nagyon tetszik neki, és ezáltal össze szeretne barátkozni vele. Na, őt szívesen megismertem volna!

Nos, vissza is kanyarodunk a 2 bekezdéssel ezelőtti témánkhoz. Tamarának volt még egy „titkos” segítője, Ignatius nővér, akivel egy séta során véletlenül találkozott, és aki a közeli apáca zárdában lakik. Nagyon bírtam az öreget, nagyon vicces volt, és mindenben segítette T-t. De, ami különösen megfogott benne, hogy méhészkedett! Tudom, csak engem izgat fel ez, csak ugye nekem apukám is méhész, szeretem, amikor eme szakma tűnik fel valahol, mindazáltal különleges foglalkozás, illetve hobbi is, szóval nem vált sablonossá (na nem mintha bármi jelét mutatta volna annak, hogy arra kanyarogna) és értelme is volt, mert hát egy öreg apáca mivel foglalja el magát?

„Nem, nem voltunk mi gonoszak, egyszerűen csak nem voltunk rendesek. Magunktól nem adtunk a világon semmit senkinek, miközben mindent elvettünk, amit elvehettünk.

Ezt azért mégse érdemeltük volna.”

Most pedig jöjjenek a spoileres részek. Ne mondjátok, hogy nem szóltam!

Ez még nem olyan nagy poén-lelövés, de a házuk mellett, ahol vidéken laknak van egy kastély. Mert ők nem bent a faluban laknak, hanem inkább két falu között, az út mellett. Na, ez a kastély fontos szerepet játszik Tamara életében, sok minden itt dől el. Szerintem tökéletes helyszín volt. Nem tudom miért, de mintha Tamarának pont akkor és pont ott lett volna szüksége rá, hogy elmenekülhessen, elbújhasson, lehessen valahol.

Hiába a sok kaland és meglepetés, azért mégis csak a romantikus szekciónál találtam rá az én kicsikémre… Mint minden ilyesfajta könyvben, itt is van szerelmi szál. Ami engem nagyon meglepett! Vett egy éles kanyart a sztori, én meg csak ámultam és bámultam! De azért mégiscsak jobb, hogyha a 2 szemetekkel tapasztaljátok, szerintem Cecelia nagyon érti a dolgát, el lett ez találva gyerekek, el lett ez találva.

Ugye nevezhetjük a történet mozgatórugójának, amikor T megtalálja azt a bizonyos lakatos, bőrkötésű könyvecskét, amit mellesleg egy úgynevezett mozgókönyvtáron talált. Ez igazából egy minibusz, a hátuljában könyvespolcokkal és rója a kilométereket olyan helyeken, ahol nem találhatóak könyvtárak. Szerintem ez egy nagyon ötletes dolog, leleményes és értelmes, nyugodtan bevezethetnénk itt Magyarországon is.

Roseleen, amolyan tipikus nagymamához hasonlóan egyfolytában teletömi Tamarát!! De úgy vidékiesen! Hurka, kolbász, lekvár, zsír, stb. T meg ugye a városi „egy pirítós reggelire” életmódhoz van szokva, így én mindig szó szerint szétröhögtem magam ezeken a részeken, ahogy Roseleen csak traktálja T-t. Hihetetlen viccesek voltak, megszínesítették az egész könyvet, mert pl. T nem akar hazamenni, mert csak etetnék. :D

Na, most jön a tényleges spoiler!!! Ugye az a bizonyos könyv a mozgókönyvtárból azért érdekes, mert abban az volt leírva, hogy mi fog történni Tammal holnap. Innen is a cím, hogy minden reggel benne volt, hogy mit fog csinálni a következő nap, mintha egy naplót vezetne a jövőben. Be kell vallani, a könyv, talán egyetlen hibája, hogy meglehetősen nehéz volt figyelni rá, hogy tegnap mit olvasott a májáról, és ahhoz képest hogyan alakul a mája, illetve hogy ma mit olvas a holnapjáról. meglehetősen sokszor gabalyodtam bele ebbe a hármas kombóba. Viszont az utolsó holnap. Ugye a vége, ami egyszerűen fantörpisztikus lett! *-* Tökéletes lezárás. Tökéletes.

Nem tudom emlékeztek e, de valamikor ott fent ígértem, hogy még ejtek egy-két szót T anyukájáról, Jenniferől. Valahogy itt nem éreztem, hogy helytelen, amiért ilyen nagy letargiába fojtja a gyászát, nem úgy, mint a Lou anyukájánál, a No és énben. Viszont volt egy jelente, ami nagyin tetszett. Tamarát Roseleen szó szerint nem engedi be az anyjához, mert hogy „pihenésre van szüksége”. De T egyszer belopódzik hozzá, de akármit mond, hogy el akar költözni, utál itt lenni, az anyja mindig ugyanazt mondja. „Jó lesz nekünk itt. Nagyon jó lesz.” Majd egyszer csak betoppan Roseleen a reggelivel.

-              „Ez aztán csodás! – intézte szavait Anya az előtte álló asztalkára lepakolt tálcához anélkül, hogy Roseleenre pillantott volna. – Köszönöm! (…)

-              Nagyon szívesen! Nahát, mivel szolgálhatnék még neked, kedves?

-              Csak a házával, amit elvettek tőle, meg élete szerelmével… - jegyeztem meg gúnyosan. (…) – Ne aggódj, úgyse hallja!

-              Már hogyne hallaná, kislányom! – mondta Roseleen, hangjában némi szemrehányással, miközben tovább ingázott a szobában az egyik letisztítandó tárgytól a másikig.

-              Tényleg? – húztam fel a szemöldököm. – Mit gondolsz Anya, jó lesz itt nekünk? (…)

-              Hát persze. Nagyon jó lesz itt nekünk. – A második mondatot már vele együtt mondtam, úgyhogy kórusban, tökéletes szinkronban formáltuk a szavakat, amitől szerintem kiverte Roseleent a hideg. (…)

-              Igazad van, Anya, jó lesz itt nekünk. – Megremegett a hangom. Úgy döntöttem még tovább megyek. – És nézd csak, nézd azt az elefántot itt a szobában! Hát nem csodás?

Anya a fára meredt ott kint a kertben, és ajkán az előbbi mosollyal felelte: - De igen, csodás!

-              Gondoltam, hogy tetszeni fog neked. – Nagyot nyeltem, és megpróbáltam nem elsírni magam, ahogy Roseleenre néztem. (…)

Hát Goodwinék mindig így oldották meg a problémáikat. Tégy rendet a felszínen, de ne hatolj le a gyökerekig, és soha, de soha ne végy tudomást az elefántról a szobában. Azt hiszem, ezen a reggelen megértettem: úgy cseperedtem fel nagylánnyá, hogy minden szobában ott volt az elefánt. Gyakorlatilag ő volt a mi kedvenc háziállatunk.”

Bocsánat, kicsit hosszú lett, de most már vége a spoilernek.

         Én a könyvet úgy jellemezném, mint kérdések és döntések sora. Mindig van egy hogyan? és mindig van egy miért? És T előtt ott volt a több sávos kacskaringós út. Döntenie kellett és én nem csalódtam benne.

         Ami kifejezetten tetszett, és, be kell vallani, olykor-olykor idegesített, hogy még a fejezetek között is függővégeket állított fel!!! Oké, mondjuk még hol máshol, mivel csak egykötetes… Na, mindegy! Volt olyan, hogy T két dolog között vacillált, mire a fejezetnek úgy van vége, hogy „mérlegeltem és döntöttem.” Kész! És ez azért is nagyon „idegesítő” , mivel, hogyha épp meg kéne csinálnom valamit, de épp olvasok, akkor anyu mindig azt mondja, hogy jó, a fejezetet végig olvashatod, de utána gyere! És én meg az ilyeneknél csak fogtam a fejem. Viszont, én szeretem a függővégeket, még ha a hajamat tépem is tőle. :D

Az eredeti angol borító, ami sokkal szebb

         Ahern néha-néha ejtett pár megjegyzést, aminek semmi értelme. Például, amikor T még nem találkozik Ignatius nővérrel, észreveszi, hogy nagyon sok mézük van. Majd, amikor rájön, hogy Ignatius nővér méhészkedik, mindent megért. Na, ilyenekkel van tele az egész regény, de idővel mindennek lett értelme, ami kifejezetten tetszett. És aztán a végén, a sok elejtet fonalból egy egész lesz, ahogy rádöbbenek mindenre… WoW!

         Körülbelül ennyi is volna, csak még annyi hozzátenni valóm volna, hogy szerintem szebb borítót érdemel. Megnéztem az eredetit, és az valami Meseszép! Őszintén nem értem, hogy miért kellett megváltoztatni, hogyha nem ismerném Ahernt, nyugodt lélekkel sétáltam volna el mellette…

Kedvenc szereplő: Tamarát őszintén csak a vége felé kedveltem meg, de aki az első pillanattól szimpatikus volt, az Ignatius nővér! :)

Nem annyira kedvelt karakter: Roseleen…

Kedvenc rész: Nagyon megfogott ez az elefántos rész, de a kedvencem, amikor lehullt a lepel, és az utolsó holnap.

Nem annyira kedvelt jelenet: Uhh, amikor T visszamegy Dublinba…

Könyvmolyos kérdőív

Kedves Olvasóim!
Itt volna egy kis kérdőív szerűség, remélem tetszik Nektek! :)
Én Márti blogjáról "loptam", amit oldalt meg is találtok Türkiz bagoly címen. Ti is nyugodtan vihetitek, csak kérlek, forrással!
u. i.: én se tudom, hogy miért van így szétcsúszva... :/
Pusszy

1.   Szoktál nassolni olvasás közben?

Szó szerint nem szoktam nassolni olvasás közben. Természetesen mindenkivel megesik, de nem túlzottan gyakori. Inkább azt szoktam csinálni, főleg így nyáron, hogy amikor épp egyedül étkezek, mert a bátyám már ebédelt, vagy ilyesmi, akkor evés közben olvasok. Szóval szoktam enni, de nem így nassolva, hanem étezéseket feldobva. :)

2.   Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?

Nincs külön „olvasás italom”, hanem őszintén, ami épp itthon van. Ez általában tea vagy szörpi.

3.   Szoktál beleírni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?

Őszintén, nem értem, hogy miért kéne beleirkálnom. Még nem vagyok annyira szenilis, hogy jegyzetelnem kéne, de ha mégse emlékeznék akármire, akkor ügyesen visszalapozok!

4.   Hogyan jelölöd, hogy hol tartasz egy könyvben?

Szerencsémre már feltalálták a könyvjelzőt. Már csak használnom kéne! :D Általában csak köböre megjegyzem, hogy 360, aztán majd keresgélek. Nem nagyon praktikus, de nekem megfelel. Anyu meg mindig veszekszik velem, hogy használjak már könyvjelzőt! :D

5.   Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni a könyvet bárhol?

Szeretem, hogy a könyvek fejezetekre vannak boncolgatva, de van, hogy előveszek egy könyvet csak azért, hogy olvashassak 2 sort. Engem nem túlzottan zavar. Kivéve ha valami nagyon izgi rész van. Akkor muszáj tovább olvasnom. Értsd: kiolvasnom a könyvet.

6.   Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkára, ha nagyon idegesítő könyvet olvas?

Könyveket nem dobálunk!! Több okból is: 1. mert a könyvek érző lelek, és elhajítani őket olyan, mint meginni egy unikornis vérét, szóval örök kárhozatra vagy ítélve. 2. Rászoktam a könyvtári kölcsönzésre és nincs kedvem fizetni. :D Illetve ha idegesítő könyvet olvasok, akkor azt nekem muszáj (!) elolvasnom/továbbolvasnom! Igen, csak azért, hogy még jobban idegesítsem magam.

7.   Ha szembejön veled egy idegen szó, egyből rákeresel?

Óriási szerencsémre az ég egy olyan anyukával áldott meg, aki többfunkciósan működik és ebből a egyik az értelmező kéziszótár-mód. Így leginkább őt kérdezem meg ilyen esetekben, de ha ő nem tudja, akkor meg lusta vagyok rákeresni, így inkább annyiban hagyom a dolgot, reménykedve abban, hogy később kiderül.

8.   Mit olvasol most?

Előjöttem belőlem a varázsló és muglikat meghazudtoló módon s tempóban olvasom ki a Harry Potter sorozatot. Teljes lázban égek, most tartok a 4. kötetnél, és teljesen kész vagyok!! 2 tesztet is kitöltöttem, de mindkettő szerint Mardekáros lennék, illetve számomra egy 13 és ¾ hüvelykes akácfa pálca sárkányszív-izomhúrral volna a tökéletes választás. *-*

9.   Milyen könyvet vettél legutóbb?

Venni, boltban, pénzel (khm, ajándékkártyával) a 2 lábamon állva Cecilia Aherntől A holnap titkait (IMÁDTAM *-*), de igazság szerint utoljára neten vásároltam, mégpedig John Green világhírű regényét, az eredeti borítós Csillagainkban a hibát (IMÁSTAM *-*).

10.Van kedvenc helyed vagy időpontod az olvasásra?

Amikor olvashatok, és ahol olvashatok! :D Neem, igazság szerint tanakodtam már rajta, hogy poén lehet a vidéki kutunkban olvasni (tudjátok, ilyen házikós), de még soha nem csináltam, illetve imádok az éjszaka közepén olvasni, amikor anyu szuszog, a bátyám horkol én meg egy mási világba csöppenek.

11.A sorozatokat vagy az egyrészes könyveket szereted jobban?

Teljességgel sztori függő! Most el tudtok képzelni egy HPt egy kötetben? Vagy a Csillagainkban a hibát sorozatként? Ezt nem tudom csak így megválaszolni, mert nem tudom! Mint két különböző műfaj.

12.Van olyan könyv, amit mindig előhozol, és szeretettel ajánlasz mindenkinek?

Egyéntől függ. Egy szomorkásabb egyénnek csak nem fogom az SzJGt ajánlani! :D De egyébként ilyenek a Hadd mondjam el…, a Rejtőzködő kavicsok, SzJG, Harry Potter (remélem nincs olyan itt, aki még nem olvasta!).

13. Hogyan rendszerezed a könyveidet?

Van egy A polcom. Gondolom mindenkinek van ilyenje. Egyszer, réges-régen valahogy úgy volt, hogy az SzJG sorozat középen volt. Jóó pár hónapja átrendeztem, de eme sorozatot meghagytam középen, mivel így tetszett. Majd bal oldalról a depis, míg jobbról a vidámavv részleg fogja közre a sorozatot. 

Delphine de Vigan: No és én

Sziasztok!
Sajnálom, hogy eltűntem, csak volt egy kis dolgom mostanság... Biztosan fordítva vagyok összerakva, mert amikor van időm, akkor nem élek vele, hanem csak henyélek és henyélek. Suli időben sokkal gyakrabban írtam, talán a """stressz""" miatt, meg hogy "határidőm" volt.
Jelentkezem is újabb kritikámmal, ami azért is különleges, mert az egyik kedves olvasóm ajánlotta s kérte a véleményemet eme kötetről. Ezúton is szeretném megköszönni Neki, feledhetetlen egy történet, az biztos! Jó olvasást! ;)
Pusszy

Túl jó ez a tartalom, hogy sajátot költsek.

216 oldal

Lou tizenhárom éves, látszólag mindene van, szülei, szobája, számítógépe. 
Lou 

intellektuálisan koraérett, két osztállyal előrébb jár, mint kortársai. Lou álmodozó, nehezére esik megszólalni mások elôtt, és a cipőfűzője is mindig lóg.

No tizennyolc éves, senkije és semmije nincs, csak egy zötyögős kerekes bőröndje. 
No bizalmatlan, vad, keserű. 
No az utcán él. Hajléktalan.

Lucas tizenhét éves, az osztályban túlkoros, már kétszer bukott. 
Lucas vagány, pimasz, szép, minden lány odavan érte. 
Lucas egyedül lakik egy ötszobás, fényűző párizsi lakásban. 
Három különböző módon magára hagyott fiatal, akinek a sorsa összekapcsolódik.

Szembeszállhat-e három tizenéves a világgal, a társadalmi realitásokkal? 

Hihetetlenül tetszett. Saját bevallásom szerint ez az a könyv, amit kötelezővé tennék. Ezzel nem azt szeretném állítani, hogy ez egy tökéletes könyv, mert nem az. Egyáltalán nem. Vannak benne szépség hibák, nem mindig lett szuper az, ahogy az írónő(/fordító) kifejezte magát, de ez az olvasmány tipikusan abba a kategóriába tartozik, amikor felfogjuk, hogy nem perfect, hogy van hibája, nem is kevés, de nemes egyszerűséggel nem érdekel. Mivel olyan jó, olyan hihetetlen, olyan elképesztő, hogy ezerszeresen ellensúlyozza a hibáit és teljességgel oda lyukadunk ki, hogy ez egy jó könyv. Nagyon is.

A történet egészében E/1-ben íródott, méghozzá Lou szemszögéből. Annyira de nagyon eltalálták! Nem hittem el, hogy ezt nem egy intellektuálisan koraérett 13 éves lány írta! Nem lehet! Annyira valóságos, minden mondat minden szava passzolt. Még a pontok is. Jó, mondjuk a pontokat nehéz elrontani. Teljességgel valósághű, ahogy az írónő Loun keresztül csak mesél és mesél, és nem akarsz hinni abban, hogy nem ő nem ő. Nem tudom hogy csinálta, de megcsinálta.

Bár, szerintem a leghozzáillőbb szó az a megdöbbent. Az olvasás közben, illetve utána is csak tátottam a számat, hogy ez nem lehet. Nem élhetünk ilyen világban. Ugyanis az egész regényt belengett egy olyan légkör, amit szó szerint metszeni lehetett. Eltátottad a szádat és körbenéztél. Nem a III. világháborút dolgozza fel, nem tömeggyilkosságokról írnak benne, hanem csak az életről az utcán. Egy ilyen „élmény” után tudod leginkább értékelni, amid van. Mutatok nektek egy idézetet, ami leginkább leírja a kötet stílusát, a főszereplő lány gondolkodásmódját. E szavak olvasása közben szó szerint összeszorult a torkom.

„Az ember képes szuperszonikus repülőgépeket és rakétákat küldeni a világűrbe, egyetlen hajszál vagy a bőr egy parányi részecskéje alapján képes azonosítani egy bűnözőt, olyan paradicsomot termeszteni, ami három hétig eláll a hűtőben, anélkül, hogy a héja megráncosodna, mikrochipen információk milliárdjait tárolni. Az ember képes hagyni, hogy emberek haljanak meg az utcán.”

Olvasás előtt csodálkoztam a hátsó borítón szereplő eme feliraton: „Tizenhat éves kortól ajánljuk!” Én általában ügyet se vetek az ily fajta megjegyzésekre, függetlenül attól, hogy igazából nekem „nem szabadna elolvasnom” ezt a könyvet. DE most beismerem (jól jegyezzétek meg, szökő évente egyszer fordul elő), hogy ennek a figyelmeztetésnek lehetet alapja a már fent említett okok miatt. Ennyire? Ennyire.

Viszont a vége. Nem fogom elspoilerezni, csak annyit fűznék hozzá, hogy nekem nem annyira tetszett, ahogy lezárult ez a mindenképpen egyedi és különleges történet de mindenképp jó befejezés volt. Tudom, most nagyot nézhettek, hogy akkor most mi van? Nem tetszik Neked, de jó volt? És igen? Mert attól még, hogy nekem nem jött be, attól függetlenül mindenképp tökéletesen illet a könyvhöz, a cselekményhez, logikusnak is mondható. Sssszóval, pirospont!

Szereplőkről röviden és tömören: Lout az első gondolatmenetétől kezdve imádtam, Lucas nem került túlságosan előtérbe, de szerethető volt, úgy, mint No, akit teljeséggel hitelesen alkottak meg, mint hajléktalant. Valahogy úgy éreztem, mintha Delphin de Vigan egy karmester volna, aki tökéletes precizitással irányítaná e mű cselekményét, tudva, hogy kinek mikor és hogyan kell megszólalnia, úgy, hogy mi, olvasók eleinte ne sejtsünk semmit, hanem csak később rajzolódjon ki az egész, teljes kép.

De akkor most egyesével. Lout szó szerint imádtam. Nem tudom jobban kifejezni magamat. Annyi, de annyi olyan pillanat volt, amikor azt hittem, hogy megtaláltam a francia ikertesómat! Ugyan én nem járok 2 évvel előrébb és ugye annyira nem is vagyok okos, de valahogy legbelül egy kicsit mindig is kívülállónak gondoltam magam, olyan valakinek, aki haloványan csak kívülről tekint végig élete mindennapjain és nem volna ott 100%-osan. 

„Világéletemben kívülállónak éreztem magam, bárhol voltam is, mindig kilógtam a képből, a társalgásból, mintha más hullámhosszon lennék, mintha csak egyedül én hallanék meg hangokat vagy szavakat, amit a többiek nem észlelnek, és süket lennék azokra, amiket ők meg látszólag hallanak, mintha csak kívül esnék a kereten, egy hatalmas, láthatatlan üveg túloldalán lennék.”

Mint a fent ábrázolt példa mutatja, Lou imádott a szavak erdejében hosszú és kanyargós utakon járni, ami teljeséggel illet hihetetlen egyéniségéhez (ma rendkívül sokszor használom a „hihetetlen” szót). Tetszettek Lou mondatokat faló és sorokat nem kímélő gondolatmenetei. Mindezek mellett kiemelnék egy, számomra fontos tényt ezekkel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy eme eszmefuttatások (hú, ma csak úgy sziporkázom!) mind-mind racionalisták voltak. Nagyon-nagyon gyűlölöm, amikor egy könyvben logikátlan szálak futnak, de valahogy Lou annyira intelligens volt, hogy már nekem, olvasónak fájt, hogy egy 13 éves lány hogy tud ennyi mindent magába táplálni??? Hihetetlen.

Mindezek mellett nem tudom, hogy mi ütött ebbe a lányba, lehet, hogy ennyire unatkozott, vagy nem tudom, de egyfolytában hülye kísérleteket végzett és mindenféle és fajta tényket támasztott alá, amiken, bevallom őszintén, nagyon-nagyon nevetem. Annyira eltalálták, hogy megmosolyogtatott. Hogy valaki hogy lehet ennyire hétköznapi módon különc. Mindemellett teljeséggel illett a karakteréhez.

Lehet, hogy most ki fogtok nevetni, de én amikor elsőre elolvastam eme könyv tartalmát, azt hittem, hogy No egy férfi. Igazság szerint nem is tudom, hogy miért, talán amiatt, hogy én, hogyha azt mondják nekem, hogy „hajléktalan”, mindig egy férfi neve jelenik meg. De arra akartam kilyukadni, tetszett, hogy ilyen különleges szereplőnek ilyen különleges nevet adtak. És, az is tetszett, hogy ilyen, végül is fiús neve van. Hisz, meg kell vallani, No nem a csajos csajok példaképe.

Mint már feljebb említettem, valahogy nem éreztem, hogy Lucas is a főszereplők közé tartozott volna. Az elején csak vártam, és vártam, hogy végre színre lépjen. Kedveltem, nem volt semmi bajom, de nem vált azzá a tipikus „Azt hiszem, szerelmes vagyok! Úú, hol ismerted meg? Egy könyv lapjain…” érzés. Ne is tagadjátok, tudom, hogy mindannyian tudjátok, hogy miről beszélek! Szimpatikus volt, de mi csak barátok vagyunk.

És most meg szeretnék ejteni egy kis spoilert. Ugye írják, hogy Lounak mindene megvan, mégis magára hagyatott. Ugyanis az anyukája teljesen depressziós. Egész nap csak tévézik, nem szól semmit, észre sem veszi a lányát. Ugyanis volt egy fiatalabb kisbabája Thais, aki csecsemőként meghalt. Lehet, az én gondolkodásmódomban van a hiba, de nem hinném, hogy ezt ekkora tragédiaként kéne megélni. Ismerek valakit, egy volt osztálytársam anyukáját, akivel ugyanez történt. De élte tovább az életét, van 2 okos fia, egy szerető férje és boldog. Mindemellett ötletesnek is mondható ez a csavar. Egészen más megközelítést ad az egész történetnek. Mégis az is igazi hős szerintem az apuka. Gondoljatok csak bele. Végeztem.

Párizs éjjel

A könyv olvasása közben és azt követően komolyan elgondolkoztam azon, hogy Párizs vajon tényleg ilyen? A makulátlan, a tökéletes, a hibátlan? Én a könyv eme pontját egy metaforaként értelmeztem, bár lehetséges, hogy nagyon messze állok az igazságtól. Hogy nem minden az, aminek be lett állítva. Mindennek lehet sötét oldala. De még akkor sem mindig rossz dolgok állnak a sötét oldal megnevezés alatt. Sajnálom, nem tudom pontosan kifejezni magam, értelmezze mindenki úgy, ahogy szeretné, az én fejem, és a benne lévő gondolatok még túl kuszák.

Dolgok, amik idegesítettek/logikátlanok voltak: spoileres!

•    Nem hinném, hogy az osztálytársak nem tartották furcsának, hogy Lou és Lucas ennyit összejár, hisz annyira különböznek, biztos szemet szúrt valakinek!
•    No nem fejezi be a sztoriját!!! Szépen lassan elmeséli, hogy hogyan került az utcára, de nem fejezi be a sztorit! Akkor ugyan valamennyire ki lehet már találni, hogy mi következik, de akkor is! Azok voltak a kedvenceim! Egyszerűen csak idegesített, hogy így elvágták!!!!!
•   Én egész egyszerűen nem értettem a No anyukájánál tett látogatást. Tudom, hogy volt valami jelentősége, de nem értettem!

El szeretnék nektek mesélni egy sztorit. Spoiler lesz benne. Szóval anyuval épp a belvárosban voltunk, és én a buszon olvastam. A könyvben az történt, hogy No elkezdett dolgozni és a fizetéséből vett Lounak egy piros Converse cipőt, amit már nagyon szeretett volna. Pont ezt a részt olvastam, amikor felpillantottam, és azt láttam, ahogy egy hajléktalan egy motort néz, amin egy olyan doboz volt, amibe a pizzát rakják, és amin egy reklám van, méghozzá egy piros Converset hirdető. Akkor eldöntöttem, hogy erről bizony írni fogok. Hogy miért? Mert mekkora egy hihetetlenség, hogy pont akkor, pont ott. De igazából azért írom le, mert ez a hála jelképe, de nem is akármilyen módon. És hogy innentől kezdve minden más lesz. Minden. Spoiler vége.

Nagyon kis rövidke könyv, amit én nagyon sajnáltam, de hát minden jónak vége szakad valamikor. De ez még hamarabb, mint kellett volna.

Sok francia szót tartalmaz, amikkel én nem vagyok teljességgel kibékülve, lehetséges, hogy ez rontott az összképen itt bent, de nem drasztikus módon. Szóval, ez egy francia könyv, francia szereplőkkel, francia szavakkal.

No és Lou

Őszintén, mit kerestek azok a zöld levelek a borítón? Most fekete-fehér vagy színes?? Nem tetszett. Nem illet a könyvhöz. Mármint a történethez úgy ahogy, de a stílushoz? A hangulathoz? Ahhoz amit adott? Ahhoz amit megmutatott? Nem. Nagyon nem.

A könyvből film is készül, ami sajnos francia, ami mondjuk érthető. Feliratot meg csak angolt gyártottak. Filmvászonra lépett Lou nélkül maradunk.

Kedvenc szereplő: Lou. Ki nem szeretné a francia ikertesóját? Mert nekem ő az. Nincs mese.

Nem annyira kedvelt karakter: Ümm. Lou anyukája. Fentebb kifejtve. Tudom, hogy nehéz, de nem ez a megoldás.

Kedvenc rész: Egyértelműen és egyöntetűen (természetesen, mivel tök egyedül vagyok) : amikor No a sztoriját meséli.

Nem annyira kedvelt jelenet: A vége, a vége, a vége.