Újra itt. Remélem tetszeni fog! ;) Az egyik újdonsült kedvencemről írtam (sajnálom, kissé elragadtattam magam, kb. Word oldalt kitett :D) mindemellett frissítettem a közelgő kritikákról szóló rovatot.
Lehet, hogy felmerül bennettek, hogy én vajon miért nem pontozok/csillagozok/akármizek. A válasz egyszerű. Mert mindenki ezt csinálja. De azért mégis csak be kéne sorolnom őket, ezért úgy döntöttem, hogy simán csak címkézek Olvass el, olvass el!, elmegy illetve Távozz tőlem sátán! kategóriák szerint, szerintem egyértelmű, hogy melyik milyen könyvet jelent! :D
Szeptember első hetében, illetve attól függően, hogy mikor kapom meg a hivatalos órarendem, majd megbeszéljük, hogy melyik napokon milyen bejegyzés lesz, kritika vagy egyéb (TAG, érdekességek, tények, stb...)
Nyugodtan írjátok meg a véleményetek nekem akár e-mailben (mrsgombocartur@gmail.com) illetve lent kommentben (ezt akkor is megteheted, hogyha nincs gmail fiókod, csak válaszd ki, hogy Névtelen, és akkor, kérlek, pingáld a végére a keresztneved). Tudom, mostanában leszoktam róla, de amint ezt közzétettem, leülök (már amúgy is ülök, de mindegy...) és válaszok az összes, eddig megválaszolatlan kommentre!! Szóval nyugodtan alkossatok véleményt, nagyon-nagyon sokat segítenél vele nekem! :)
Pusszy :*
 |
| 378 oldal |
Tamara
Goodwin élete maga volt a földi mennyország. Szerető család vette körül,
rengeteg pénzük volt, tengerparti ház, véget nem érő bulik a haverokkal. Soha
nem törődött semmivel, csak a mának élt. Egyik nap megtalálja apja holtestét,
aki öngyilkos lett, ugyanis, mint később kiderült, csak úgy úsztak az
adósságokban. Anya és lánya eladnak mindent és a furcsa vidéki nagynénihez és
nagybácsihoz költöznek. Tamara utál itt lakni, ugyanis anyja szó szerint
megőrült és a vidéki élet nagyon nem neki való. Egyik nap egy mozgó könyvtár
érkezik hozzájuk, és Tam kiszemelt könyve egy életre felforgatja a holnapjait…
KEDVENC
AHERN!!! *-*
Nem
tudom, hogy mennyire emlékeztek még az Életed regényéről alkotott véleményemre,
de újoncoknak és szeniliseknek mondanám, hogy teljesen levett a lábamról.
Elvarázsolt, hihetetlenül tetszett. Na, ez
még azt is felülmúlta! Szerintem én megtaláltam az írómat. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, hogy ti is rendelkeztek
e ilyen egyeddel. Ismertetőjegyei: 1. Olyan, mintha csak Neked írna 2. még a bevásárló
listáját is szívesen olvasnád 3. *rá gondolsz* MÉG, MÉG, MÉG! No, nekem Cecelia
ilyen. :D Nagyon tetszett az Életed regénye, az U. i. szeretleket mééég nem
olvastam, de bármikor képes vagyok megnézni, ezt pedig, ezt pedig… Tekints
lejjebb kedves olvasó! (oké, oké, fangirl off)
Szerintem
már megszokhattuk Aherntől, hogy hihetetlen
meglepetéseket tartogat. Vagy ha te még nem tapasztaltad (hozhatod a lapátot),
akkor most megtudhatod. Hogy már azt hiszed, tudod mit, hogyan, mikor, ki,
kivel, miért, de nem! Azt hiszed, áá, tudom, mi lesz a vége, de nem! Azt
hiszed, ez egy egyszerű láv sztori, de nem!!!
Ebből
is jön felháborodásom oka. Mesélek nektek egy történetet egy könyv-kritikus
bloggerináról és az ő mazochista barátnőjéről, aki elvállalta, hogy elkíséri a
Libribe a fent említett személyt. Tudni kell rólam, hogy szívem szerint
besátoroznék a Libribe, de anyu nem engedi :’(, így csak ténfergek, és az
őrületbe kergetem az eladókat. Muhahaha! Szóóval, sztorink szerint már majdnem döntöttem. Már csak 2 kiszemelt
áldozat között kellett volna változtatnom, amikor megláttam. Romantikus részleg
egy ismerős névvel. Eldőlt a sorsom, pukkadjon meg az a másik kettő, nekem
Ahern kell! No, arra akartam ezzel utalni, hogy nem érzem jogosnak, hogy a
romantikus részlegnél találtam rá eme csodára. Oké, Ahern inkább romantikus
író, és jól mutatott együtt a sok-sok kicsike, de ezt a művet nem tettem volna
arra a polcomra. Nem hinném, hogy egy magában Egyébként meg libri eladó szemmel nézve tök
logikus, hogy oda rakták. Imádok magammal vitatkozni! :DD
Őszintén,
egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam. Persze nem kedvenc, mert nem kérhetnek arra, hogy válasszak egy
darab kedvencet. Ez olyan, mint egy anyát arra kérni, hogy válasszon
kedvenc gyereket! De a TOPban benne van. Mert nem azért nem kedvenc, mert
rossz, hanem mert nincs kedvenc és pont! Szóval olvasni, olvasni!
 |
| csak olvastam és olvastam és olvastam |
Oké, be kell
ismernem, hogy az első 100 oldal nem annyira izgalmas. De hogyha nem volna
bevezető, nem értenénk semmit! Plusz, az unalmas rész után mindig sokkal jobban
értékeljük a jót, a nagyon jót, az über-szuper-coolt, A holnap titkait. :D A
végét nem tudom szavakba önteni. Főleg, hogy a szavakat nem önteni kell. :D No,
értitek a célzást. Nem. Tudod. Letenni.
Tamarát
az elején szó szerint utáltam. Mármint csak rinyált, beképzelt volt és
elkényeztetett. Tudom, hogy mindannyian ismertek legalább egyet eme fajtából, így
el tudjátok képzelni. Meg van? Nos, Tam pont ilyen volt. Nem tudtam dönteni,
hogy inkább irtózatosan seggbe rúgnám, hogy átperdüljön egy másik kontinensre
vagy pedig, hogy pofon vágjam egy telefonkönyvvel. Tetszett, hogy végre
valahára volt valami kevéske értelme annak, hogy Tam teljes jellemfejlődésen
megy keresztül a történet alatt. Mert hát mi volna jobb indok a „hisztis p*csa
– szerethető karakter” átalakulásra egy apa halálnál, illetve egy
nagyváros/vidék költözésnél? Szerintem így okés volt, nem volt logikátlan, amit
én nagyon utálok. Szóóval, pirospont!
:D
Ami
még nagyon tetszett, hogy Tamara egy bátor főszereplő! Tudom,
szerintetek minden második könyves karakter az, de ez az ő esetében más volt.
Nem csak a könyv hátulján ráaggatott jelző, vagy esetleg mások hívták így. Nem,
nem is szerepelt így benne a könyvben, csak én mondom. Első sorban sok olyan
dolgot csinált, ami általános beletartozok a „bátor jelzők” halmazába. Ugyan én
nem mindig érettem egyet a cselekedeteivel, de látszott, hogy T mindig próbált
a jó úton maradni, és ez nem lebecsülendő! Másodszor pedig viszonylag sokszor
szerepel a könyvben „nem is tudom miért, de ahogy erre gondoltam, elírtam
magam” féle idézet. És a bátorság nem merül ki annyival, hogy sárkányokkal
harcolsz, vagy, hogy kimentesz valakit egy égő házból.
A
könyv is az apa halálával kezdődik, ezért, érthető módon, nem nagyon ismerjük
meg. Az anyuka, mint fentebb említettem, teljes letargiába esik, ezért őt is
kizárhatjuk. Arthurról (nagybácsi) és Roseleenről (nagynéni) is megvan a
véleményem, de azt nem tudom szpójler mentesen leközölni, meg úgy is tartozik
hozzá rengeteg miért? kérdés. Egyelőre (!) ennyit a felnőttekről.
Mint
már említettem, T a menő nagyvárosi életében kiállhatatlan volt. Természetesen
eme életformához álszent, hazug barátnők társulnak. Annyit mondok, hogy T sokat
„köszönhet” nekik, miután elköltöztek.
Viszont
T-nek volt egy normális „barátnője” is. Pontosabban Fiona az osztály furcsa
lánya volt, és csak annyit tudunk, hogy az apuka temetésén ad Tamnek egy
könyvet ami nagyon tetszik neki, és ezáltal össze szeretne barátkozni vele. Na,
őt szívesen megismertem volna!
Nos, vissza is
kanyarodunk a 2 bekezdéssel ezelőtti témánkhoz. Tamarának volt még egy „titkos”
segítője, Ignatius nővér, akivel egy séta során véletlenül találkozott, és aki
a közeli apáca zárdában lakik. Nagyon bírtam az öreget, nagyon vicces volt, és
mindenben segítette T-t. De, ami különösen megfogott benne, hogy méhészkedett!
Tudom, csak engem izgat fel ez, csak ugye nekem apukám is méhész, szeretem,
amikor eme szakma tűnik fel valahol, mindazáltal különleges foglalkozás,
illetve hobbi is, szóval nem vált sablonossá (na nem mintha bármi jelét mutatta
volna annak, hogy arra kanyarogna) és értelme is volt, mert hát egy öreg apáca
mivel foglalja el magát?
„Nem,
nem voltunk mi gonoszak, egyszerűen csak nem voltunk rendesek.
Magunktól nem adtunk a világon semmit
senkinek, miközben mindent elvettünk, amit elvehettünk.
Ezt azért mégse érdemeltük
volna.”
Most
pedig jöjjenek a spoileres részek. Ne
mondjátok, hogy nem szóltam!
Ez
még nem olyan nagy poén-lelövés, de a házuk mellett, ahol vidéken laknak van
egy kastély. Mert ők nem bent a faluban laknak, hanem inkább két falu között,
az út mellett. Na, ez a kastély fontos szerepet játszik Tamara életében, sok
minden itt dől el. Szerintem tökéletes helyszín volt. Nem tudom miért, de
mintha Tamarának pont akkor és pont ott lett volna szüksége rá, hogy
elmenekülhessen, elbújhasson, lehessen valahol.
Hiába
a sok kaland és meglepetés, azért mégis csak a romantikus szekciónál találtam
rá az én kicsikémre… Mint minden ilyesfajta könyvben, itt is van szerelmi szál.
Ami engem nagyon meglepett! Vett egy éles kanyart a sztori, én meg csak ámultam
és bámultam! De azért mégiscsak jobb, hogyha a 2 szemetekkel tapasztaljátok,
szerintem Cecelia nagyon érti a dolgát, el lett ez találva gyerekek, el lett ez
találva.
Ugye
nevezhetjük a történet mozgatórugójának, amikor T megtalálja azt a bizonyos lakatos, bőrkötésű könyvecskét,
amit mellesleg egy úgynevezett mozgókönyvtáron talált. Ez igazából egy
minibusz, a hátuljában könyvespolcokkal és rója a kilométereket olyan helyeken,
ahol nem találhatóak könyvtárak. Szerintem ez egy nagyon ötletes dolog,
leleményes és értelmes, nyugodtan bevezethetnénk itt Magyarországon is.
Roseleen,
amolyan tipikus nagymamához hasonlóan egyfolytában
teletömi Tamarát!! De úgy vidékiesen! Hurka, kolbász, lekvár, zsír, stb. T meg
ugye a városi „egy pirítós reggelire” életmódhoz van szokva, így én mindig szó
szerint szétröhögtem magam ezeken a részeken, ahogy Roseleen
csak traktálja T-t. Hihetetlen viccesek voltak, megszínesítették az egész
könyvet, mert pl. T nem akar hazamenni, mert csak etetnék. :D
Na, most jön a tényleges spoiler!!! Ugye az
a bizonyos könyv a mozgókönyvtárból azért érdekes, mert abban az volt leírva,
hogy mi fog történni Tammal holnap. Innen is a cím, hogy minden reggel benne
volt, hogy mit fog csinálni a következő nap, mintha egy naplót vezetne a
jövőben. Be kell vallani, a könyv, talán egyetlen hibája, hogy meglehetősen
nehéz volt figyelni rá, hogy tegnap mit olvasott a májáról, és ahhoz képest
hogyan alakul a mája, illetve hogy ma mit olvas a holnapjáról. meglehetősen
sokszor gabalyodtam bele ebbe a hármas kombóba. Viszont az utolsó holnap. Ugye
a vége, ami egyszerűen fantörpisztikus lett! *-* Tökéletes lezárás. Tökéletes.
Nem tudom emlékeztek e, de valamikor ott fent ígértem, hogy még
ejtek egy-két szót T anyukájáról, Jenniferől. Valahogy itt nem éreztem, hogy
helytelen, amiért ilyen nagy letargiába fojtja a gyászát, nem úgy, mint a Lou
anyukájánál, a No és énben. Viszont volt egy jelente, ami nagyin tetszett.
Tamarát Roseleen szó szerint nem engedi be az anyjához, mert hogy „pihenésre
van szüksége”. De T egyszer belopódzik hozzá, de akármit mond, hogy el akar
költözni, utál itt lenni, az anyja mindig ugyanazt mondja. „Jó lesz nekünk itt.
Nagyon jó lesz.” Majd egyszer csak betoppan Roseleen a reggelivel.
-
„Ez aztán csodás! – intézte szavait Anya az
előtte álló asztalkára lepakolt tálcához anélkül, hogy Roseleenre pillantott
volna. – Köszönöm! (…)
-
Nagyon szívesen! Nahát, mivel szolgálhatnék
még neked, kedves?
-
Csak a házával, amit elvettek tőle, meg
élete szerelmével… - jegyeztem meg gúnyosan. (…) – Ne aggódj, úgyse hallja!
-
Már hogyne hallaná, kislányom! – mondta
Roseleen, hangjában némi szemrehányással, miközben tovább ingázott a szobában
az egyik letisztítandó tárgytól a másikig.
-
Tényleg? – húztam fel a szemöldököm. – Mit
gondolsz Anya, jó lesz itt nekünk? (…)
-
Hát persze. Nagyon jó lesz itt nekünk. – A második
mondatot már vele együtt mondtam, úgyhogy kórusban, tökéletes szinkronban
formáltuk a szavakat, amitől szerintem kiverte Roseleent a hideg. (…)
-
Igazad van, Anya, jó lesz itt nekünk. –
Megremegett a hangom. Úgy döntöttem még tovább megyek. – És nézd csak, nézd azt
az elefántot itt a szobában! Hát nem csodás?
Anya a fára meredt ott kint a kertben, és
ajkán az előbbi mosollyal felelte: - De igen, csodás!
-
Gondoltam, hogy tetszeni fog neked. –
Nagyot nyeltem, és megpróbáltam nem elsírni magam, ahogy Roseleenre néztem. (…)
Hát Goodwinék mindig így oldották meg a
problémáikat. Tégy rendet a felszínen, de ne hatolj le a gyökerekig, és soha,
de soha ne végy tudomást az elefántról a szobában. Azt hiszem, ezen a reggelen
megértettem: úgy cseperedtem fel nagylánnyá, hogy minden szobában ott volt az
elefánt. Gyakorlatilag ő volt a mi kedvenc háziállatunk.”
Bocsánat,
kicsit hosszú lett, de most már vége a
spoilernek.
Én
a könyvet úgy jellemezném, mint kérdések és döntések sora. Mindig van egy
hogyan? és mindig van egy miért? És T előtt ott volt a több sávos kacskaringós
út. Döntenie kellett és én nem csalódtam benne.
Ami
kifejezetten tetszett, és, be kell vallani, olykor-olykor idegesített, hogy még
a fejezetek között is függővégeket állított fel!!! Oké, mondjuk még hol máshol,
mivel csak egykötetes… Na, mindegy! Volt olyan, hogy T két dolog között
vacillált, mire a fejezetnek úgy van vége, hogy „mérlegeltem és döntöttem.”
Kész! És ez azért is nagyon „idegesítő” , mivel, hogyha épp meg kéne csinálnom
valamit, de épp olvasok, akkor anyu mindig azt mondja, hogy jó, a fejezetet
végig olvashatod, de utána gyere! És én meg az ilyeneknél csak fogtam a fejem.
Viszont, én szeretem a függővégeket, még ha a hajamat tépem is tőle. :D
 |
| Az eredeti angol borító, ami sokkal szebb |
Ahern néha-néha ejtett pár megjegyzést,
aminek semmi értelme. Például, amikor T még nem találkozik Ignatius nővérrel,
észreveszi, hogy nagyon sok mézük van. Majd, amikor rájön, hogy Ignatius nővér
méhészkedik, mindent megért. Na, ilyenekkel van tele az egész regény, de idővel
mindennek lett értelme, ami
kifejezetten tetszett. És aztán a végén, a sok elejtet fonalból egy egész lesz,
ahogy rádöbbenek mindenre… WoW!
Körülbelül ennyi is volna, csak még annyi
hozzátenni valóm volna, hogy szerintem szebb borítót érdemel. Megnéztem az
eredetit, és az valami Meseszép!
Őszintén nem értem, hogy miért kellett megváltoztatni, hogyha nem ismerném
Ahernt, nyugodt lélekkel sétáltam volna el mellette…
Kedvenc
szereplő: Tamarát
őszintén csak a vége felé kedveltem meg, de aki az első pillanattól szimpatikus
volt, az Ignatius nővér! :)
Nem
annyira kedvelt karakter:
Roseleen…
Kedvenc
rész: Nagyon megfogott ez az elefántos rész, de a
kedvencem, amikor lehullt a lepel, és az utolsó holnap.
Nem
annyira kedvelt jelenet: Uhh,
amikor T visszamegy Dublinba…
