Kezünkben a jövőnk

Sziasztok!
Itt a következő rész, próbáltam vele sietni, és tisztában vagyok vele, hogy nem lett a legjobb. Azért remélem tetszik majd. ;)  Ó, és még valami. A múltkori részhez csak egy árva komit kaptam, és abban se kaptam választ, az akkori bejegyzési kérdésemre (ne haragudj Lola, nem bántásnak szántam, tudom, hogy miért nem írtál, és egyáltalán nem baj, totálisan megértem). Szóval gondoltam, ez az ötlet nem nagyon jött be, hogy felteszek egy kérdést, ti pedig válaszoltok. Ugyanis megszeretném közelebbről ismerni az olvasóimat, de ha ez nem tetszett, nem baj. :)

Jay Asher & Carolyn Mackler

Kezünkben a jövőnk

Még pár hónapja akadtam rá egy boltban, és azóta üldöztem, és ahol csak tudtam, olvastam. Megtetszett, és tudtam, hogy kell nekem.  Szülinapomra meg is kaptam.

1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok és a legjobb barátok is voltak egyszerre. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük… Ezért is olyan kínos most ez a találkozás, amikor Josh – édesanyja kérésére – átviszi Emmának az Amerikai Online (AOL) cégtől kapott CD – ROM –ot. Később a kapott anyag feltöltése után Emma automatikusan a Facebook oldalán találja magát – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Felfedezését nyomban megosztja Joshsal is. Legnagyobb megdöbbenésükre tizenöt évvel későbbi önmaguk és életük tárul fel előttük, ám valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük megváltozott. Kénytelenek szembenézni azzal, hogy mit csinálnak jól és rosszul az életük során, ugyanakkor szembesülniük kell azzal a ténnyel is, hogy a jelenben meghozott döntéseik hatással vannak nemcsak a jövőjükre, hanem a jelenükre is. Facebook-rajongóknak kötelező olvasmány!

Őszintén? Azt hittem, jobb lesz. Nagyon-nagyon tetszett az alap sztori, megfogott a fülszöveg és jó volt az eleje. Viszont utána.  Nem tudták azt kihozni belőle, amit megérdemelt volna. Mert ez simán lehetett volna egy szuper könyv, mert meg volt hozzá minden. De mégsem sikerült. És ezt sajnálom.

A szereplők szerintem uncsik voltak. Oké, néha kell olyan is, de azok, úgymond, „csinálva” unalmasak. De ez egyszerűen nem olyan volt. Nem azt éreztem, hogy „aha, ez egy elalszom rajtad szereplő!”, hanem hogy „ööö, ez tényleg ilyen?”. Mert nem volt semmi. Csak voltak. Emma, mintha képtelen volna érezni. A szülei elváltak. Oké, ezt tudom, hogy meg lehet élni minden tragédia nélkül. De azt már nem annyira, ha az apjának új gyerek lesz, az anyja pedig háromszor házasodott majd vált el. Meg neki a pasik is csak helyesek, a barátok meg barátok. Komolyan, mint egy gép. Josh, meg a srác, akinek konkrétan megalszik a tej a szájában. Olyan menő is akar lenni meg nem is. Tenni is akar valamit, meg nem is. Akarja is meg nem is. Néha úgy az arcába ordítottam volna, de komolyan…  A többiekről nincs nagyon értelme szót ejteni, mert kb. ők is ebbe vagy az ehhez hasonló kategóriákba sorolhatóak.

Egyébként az tette nekem nagyon unszimpatikussá Emmát, hogy ha a jövőjében meglátott valamit, ami nem tetszett neki, hopp, és már más valami van a jövőjében. És akkor meg azon kezdett el rimánkodni. És konkrétan elvárta, hogy sajnáljuk őt, mert, hogy neki ilyen meg olyan rossz lesz a jövője. Nem hogy örülne, hogy adódhatott neki egy ilyen lehetőség, hogy a jövőben az álmait élhette, helyes férje(i) lesznek és boldog gyermekei. Nem, neki csak az tűnt fel, hogy a mosolygós családi fotó Angliában készült, ahol folyton esik az eső, és ahova ő nem is akart menni. Én remélem, hogy soha nem leszek ilyen kiállhatatlan tyúk.

Azt sajnáltam, de nagyon, hogy az alap ötlet nagyon jó volt. A múltban vagyunk, és valaki „megtalálja” a facebook-ot, a jövőjével. Ez szerintem (!) lehetett volna akár best seller is. De nem tudták úgy megcsinálni, gondolok én itt arra, hogy, konkrétan az volt az alap sztori, hogy Josh összejön valakivel a jövőben, ezért furán viselkedik vele a jelenben. És Emma meg csak azt lesi, hogy mi nem jó a jövőjében. Már meg ne haragudjon senki, de szerintem foglalkozhattak volna valami fontosabbal/érdekesebbel.

Meg még azt nem értettem, hogy a tartalomban miért írják azt, hogy Facebook rajongóknak kötelező? Jó, én nem vagyok az, de attól még nem értem ezt a mondatot. Úgy, mint azt se, hogy emberek életét változtatta meg ez a könyv. Hisz ez csak egy tipikus ’mi lett volna, ha’ könyv. Szerintem, oké, ha ez velem megtörtént volna, akkor az életem 180 fokos fordulatot vesz, az tény és való, de szerintem nem ez az a kategória, amikor olvasás után le kell tenni a könyvet, hátra kell dőlni, és gondolkozni. Jó könyv, egyszerű, gyorsan haladtam vele, de semmi kép az a kategória, amikor újra kell értékelni az egész életünket. És néhány ilyen kommentet olvasva igen elcsodálkoztam. De hát ezt az emberekre hagyom. Lehet hogy csak valami okosnak tűnőt szerettek volna mondani…

De az tetszett, hogy a fejezetek felváltva jöttek Josh és Emma szemszögéből, így eléggé meg tudtuk ismerni, hogy ki mit gondol, és így a történet is jobban „ki tudott bontakozni”. Ez például egy jó ötlet volt.

Na szóval. Egybe véve nem egy rossz könyv, de azért akad még javítani való rajta. Az alapötlete nagyon jó, de ami belőle születet már nem annyira. Ha például Asher és Mackler újra gondolnák a sztorit, változtatnának rajta ezt-azt, és olvasnék/hallanék róla pozítív megnyilvánulásokat, akkor szívesen elolvasnám az átdolgozott példányt. De csak kölcsönből. Le vagyok égve.

Kedvenc szereplő: ha gonosz volnék, akkor azt mondanám nem volt. De ne legyünk ennyire kötekedőek, szóval Josh bátyja, Dave.

Nem annyira rózsaszínszereplő: hát az előbb említett okok matt csak Emmát és a pasiját mondanám, akinek nem ugrik be a neve.

Kedvenc rész: esetleg amikor facen szörföznek.

Nem annyira rózsaszín rész: amikor Emmát letámadja a pasija

Kedvenc idézet:    „ Josh kisimítja a haját a szeméből. – Tyson szerint óriási. Megváltoztatja az ember életét. 
– Igaz, de szerinte a Jóbarátok minden epizódja is ilyen.”   /bocsi, de egy „kicsit” Friends fanatikus vagyok/

Pusszi :)