Sziasztok!
nagyon sajnálom. hogy nem tudtam tartani az ígért napi részeket, csak ugye én 2014-ben most voltam először először suliban, és még szoknom kellett. :( Sajnálom. De ennek ellenére köszönöm, hogy benéztetek hozzám! :)
Remélem tetszeni fog a rész! :)
Pusszy

Meg Cabot

Egy igazi amerikai lány

Samantha (Sam) Madison egy tizenéves amerikai lány, aki se nem olyan szép és népszerű, mint a nővére, Lucy (hogy is lehetne, hisz a rettenetes világ elleni lázadás jelképéül az össze ruháját feketére festi, s bozontos hajjal bakancsban jár-kel), se nem olyan okos mint a húga, Rebecca, csak egy egyszerű, átlagos tini, akinek az életét a rajzolás és a ska zenék hallgatása tölti ki. Ja és persze titkos szerelme: Jack. De mit tehet az ember, ha rajongása tárgya történetesen épp a saját nővérének a fiúja? Sok mindent nem, csak annyit, hogy érzéseit megosztja egyetlen barátnőjével, Catherinnel, akiben remek partnerre lelt a suli menő diákjainak utálatában. Na és természetesen a naplójával, melyből mi is megtudhatjuk, mi az a tíz dolog, amiért ki nem állhatja Lucyt, amiért olyan szeretne lenni, mint a No-Doubt nevű banda énekesnője, s legfőképpen melyek azok az érvek, amiért a nővére barátjának őt kellene szeretni. Szóval Sam csak álmodozik… Aztán megismerkedik Daviddel, aki kedves, aranyos, szeretnivaló, s nem utolsó sorban épp olyan mint ő, azt leszámítva, hogy történetesen az elnök fia.  És a bonyodalmak csak most kezdődnek…

Huh. Na, ez az a könyv, ami nagyon-de nagyon tetszett! Meg Cabottól így is, úgy is el vagyok ájulva, főleg a mesés Neveletlen hercegnő naplója sorozat és a Mediátor lélegzetelállító könyv… nem találok szinonimát a sorozatra, szóval most ez maradt.  Ha valaki esetleg nem hallott volna ezekről, akkor azt felvilágosítom. ezek a sorozatok ha nem is szöges, de minimum csavaros ellentétei egymásnak. Míg az előző sorozat egy vidám, poénos, színes tininapló, addig a második sorozat komorabb, komolyabb, de még mindig poénos nemfogjátokkitalálnimi …. tininapló! És *dobpergést kérek* ez is egy tinnapló! Oh, úgy imádom ezeket a váratlan fordulatokat! Na, de nehogy azt gondoljátok, hogy ezt én most bánom! Én konkrétan (lábjegyzet magamnak: nehogy elfejtsem beszúrni ide a mekis reklámok főcímdalát) az ilyen kamasz szemszögeket. mert azt elfelejtettem megemlíteni az én butus kis fejecskémmel, hogy ez nem egy konkrét ’2014. január 9. Csütörtök Kedves Naplóm! ma felkeltem és elmentem a vécére. De ott volt egy mosómedve! ecetera, ecetera’ sztori. Hanem, csak elmondja amit gondol. Punk tum. A neveletlen hercegnő NAPÓJA, na az konkrétan ilyen, de ennél kifogyott a tinta, ezért spórolásképp elhagyták ezeket.  no, szóval, ott is tartottuk, hogy nem tudom. na, akkor ennyit e könyv piszkos kis előéletéről. Juj, beugrott! Azt szerettem volna hozzáfűzni ehhez az eddig szóközökkel 2516 karakterből álló szóáradathoz, hogy már megint elfeljtettem! Kellett nekem számolgatni! Csak vicceltem, a gép számolta! Na, azt, hogy szerintem ez a könyv tekinthető a Neveletlen hercegnő naplója nővérének vagy kishúgának, vagy valami ilyesminek, mert valahogy lehet érezni a stíluson, míg a sztori totálisan különbözik. És ez volt az ezeknek a könyveknek az együttesén az a különleges varázs, mint a tejszínhabbal lefújt fagyin a cseresznye.

Na, akkor most egy olyan kanyarral, mint amilyet az amerikai transzkontinentális autópályák tesznek (bocsi, ma írtam a föci TZm) csodálatosan visszatérünk a lényegre. Ami ugyebár a könyv volna.            Az tetszett, hogy olyan egyedi volt az alap ötlet! Ami hétköznapinak is mondható, mert végülis létezik az USA, van elnöke, és még az is megeshet, hogy megtámadják. De ezt az egészet olyan csavarosan és izgalmasan adták elő, hogy nagyon nagyon jó volt!

Nagyon tetszett Sam személyisége, ugyanis tudom, milyen, amikor konkrétan a saját családod rekeszt ki. Ő is így érezte magát, a testvérei kiszorították, és ő így az árnyékban ragadt. Hisz mindenki kitaszítottnak és magányosnak    érezné magát, ha olyan testvérei akadnának, mint a szép, népszerű, kedves, jófej, meg miegymás Lucy és a hiperszuperultranagyon okos Rebecca mellett. Bár ő se az a lány, akit azelőtt elfelejtünk, mielőtt megismernénk! Ugye a mi drága egyetlen Samanthánk az a lány, aki lázad, de szerencsémre nem az a fajta, aki túlzásba viszi, és konkrétan napi elfoglaltságai közé tartozik az ér vagdosás és a bogyó túladagolás. Nem, ő az aki lázadni szeretne, de azért nem is hülye, így érzelmeit a ruhán vezeti le, amik a merénylet után egy kicsikét feketék lettek. De, én ezt szeretem. Tud húzni egy határt, hogy amit tesz, az milyen mértékben egészséges, és ő ezt a formáját választotta a lázadásnak. Mondjuk, az egy másik téma, hogy szerintem elég viccesen nézhet ki a sötét szerelés a rézvörös hajkoronával. És igen! Azt szerettem még ebben a kiscsajban, hogy az ember elolvassa a fülszöveget, és Sam-et akár még egy átlagos tinilánynak is nézheti az átlagos ember, és még nincs teljesen tisztában Meg Cabot erejével. Na, de amikor lecsap a felismerés, és mindenkin egy „Hé, engem átvertek, nem erről volt szó!” érzés fut végig, akkor, azt kell, hogy mondjam, már késő. Mert bizony ám, már egy láthatatlan erő, ami ellen nem tudunk harcolni, valamely varázserő folytán a szemünket ösztönösen a bűnös könyv oldalaira tereli, ahonnan nincs visszaút. És a következő emlék, amire feleszmélünk, hogy a lap alján kutatod a szavakat, mert már nincs hova lapozni… Juj, egy kicsikét elragadtattam magam, ezer bocsi. Szóval Sam. Ngyon fekete, nagyon vörös, nagyon lázad. De ezek mind kellő mértékben lett kontrolálva, hogy az ember az első pillanattól kezdve tudta, hogy ez nem az a vérig lázadós sztori lesz. És ez az egész megérdemel egy hatalmas wowt! :)

Lucy pedig az az alap menő. De, uyge, amint megtudja, hogy drága, egyetlen hugocskája megmentette az elnök életét, akkor csiribí-csiribá hopp, egyből juj de nagyon szereti. És lehet, hogy mindenki csodálkozik ezen a fordulaton, hisz, áá, ez alap, hogy egyből mennyire megszereti! De igazából, azért csinálta ezt, mert ilyen a jelleme! Hisz Lucy az a tipikus tini film főhős, aki, csak a menőket bírja, csak a menőkkel lóg, a nyomikat utálja és soha az életben nem lógnak velünk. De az egyik ilyen nyomi (Lucy drága, ne is zavartasd magad, hogy történetesen ez a nyomi a kishúgod) hirtelenjében eléggé, de nagyon menő lesz, és itt jön a varázs, hát persze, hogy onnantól LBk lesznek! Mármint, Lucy részéről, mert khm, khm, van, akinek nem száll a fejébe a dicsőség.

Kit hagytunk ki a ’szereplők, na jó ez nem igaz, olyan szereplők, akiket érdemes megemlíteni egy béna bejegyzésben’ listáról? Na, na? Kit? Kezeket fel! Ohó, hölgyem, maga, ott hátul, abban a borzalmas lila kalapban! Persze, hogy Dave-et! Ki mást, Mert hát innen se hiányozhatott a lamour, lamoure. És az a srác, akiben mindez végbe megy történetesen a, dobpergést kérek, az elnök fia! Ki más? *ördögi kacaj* Ó, hupsz, most jutott eszembe, hogy, ezt leírták a fülszövegben. Na mindegy, lusta vagyok kitörölni. Na, ugye, ez amolyan első pillanatban megszeretlek szerelem (ez is egy újabb értelmes mondat volt, gyerekek), de hát, mi más történne, hogy kavar ez is, kavar az is, kavar még a kutya is. Neem, csak vicceltem, nincs is benne kutya!

Kedvenc szereplő: Sam egyből belopta magát a szyvembe. De egy Dave-et se utasítanék el… :)

Nem annyira kedvelt karakter: Juj, Jack nagyon unszimpatikus volt. Nem is nagyon értem, mi tetszett benne Samnek. De hát, az teszi a tinilányt tinilánnyá, hogy mindenki, még saját maga számára is meglepő fordulatokat tesz. De azt is meglepőnek találtam, hogy a szülei mennyire nem ismerték Sam-et.

Kedvenc rész: Mondhatom azt, hogy amikor Dave is jelen van? Nem? Oki. Akkor amikor Sam okokat sorol fel a naplójában. Hogy miért kell őt szeretnie Jacknek? Miért akar Gwen Stefani lenni? És még ilyen nyalánkságokról.

Nem annyira kedvelt jelenet: Itt csak azért is azt mondom, hogy amikor jack is ott van! Főleg a rajzversenyes rész! Ááá!