2013. október 22., kedd

Bábel

Kedves Olvasóim!
Szeretnélek titeket jobban megismerni, ezért játszunk olyat, hogy mindannyian mondunk 3 dolgot magunkról. Kezdem én! Imádom a csokit, a pink a kedvenc színem és közgazdásznak készülök. Most ti jöttök! :)



Leiner Laura
Bábel

Ezt a könyvet igazság szerint nem szerettem volna elolvasni, mert ugyan az SzJG a kedvenc könyvem (amit ugyancsak Leiner Laura írt), de úgy voltam vele, hogy a könyv a jó, nem az író. Na, hát ez egy oltári nagy baromság!
Az osztálytársaim, már a megjelenése óta áriákat zengtek róla, de én tartottam magam egészen 2 héttel ezelőttiig. Akkor ugyanis elkértem az egyik barátnőmtől, és elkezdtem olvasni. Aztán otthon anyu meglátta, és elmondta, hogy ezt szerette volna adni nekem szülinapomra, és hát, odaadta. És imádtam!!


Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? A zárónapi koncert a Red Hot Chilli Peppersé, és Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel. Na de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül… Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.

Imádtam Zsófit, és az ő 160 centijét, és bongyor haját.
Imádtam Napsit és az ő olaszát.
Imádtam Abdult, és az ő több, mint 140 hívását.
Imádtam Hipót, és hogy általa már lehetne orvosi diplomám.
Imádtam Szaszát, mert miért ne?

Általában mindenkitől azt hallom, hogy sokkal jobb, mint az szjg. Ez szerintem azért nem igaz, de lehet, hogy csak azért mert jobban tudtam azonosulni a könyvmoly Renivel, mint a fesztiválarc Zsófival. De akkor is fenomenális könyv!
Az egész könyv egy blogra épült (mint a Szent Johanna Gimi egy naplóra), ami nekem kifejezetten tetszett.
Na jó, most itt ülök, és gondolkozok, mert már nem nagyon tudom szavakba önteni, hogy mit érzek. Egyszerűen ezt nevezik jó könyvnek, és kész!!!




14 megjegyzés :

  1. Elsőnek is Boldog Szülinapot Neked! (úgy tudom ma van) Másodjára Bábelt még nem olvastam de már nagyon szeretném. Harmadjára én is imádom a csokit *-* *-* *-* Nekem a pink az egyik kedvenc színem (többi: fekete, lila, kék, türkiz- kék és -zöld) És én pedig állatorvosnak készülök :) (Remélem nem untattalak)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól tudod, köszönöm szépen!! :-) gondoltam, hogy szereted a csokit kedves Lola CSOKI :-P
      jó kis színek, a második kedvencem a türkiz, szóval ez is telitalálat! :-P
      A bátyám is állatorvosnak készül, jó kis állás. És ha a westymnek valami baja lesz, tutira hozzád fogom vinni! :-)
      És végül, te sosem untatsz, mesélj nekem bármit én szívesen meghallgatlak! :-)

      Törlés
  2. 3 things about me:
    1.I love One Direction
    2.My favorite colour is red
    3.I wan't blue hair!!!!!!
    +1.I wan't a International,Faboulas,Popular
    dancer!!o_O
    By: Jennet Ferguson

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hy Jennet!!!
      DO YOU LOVE ONE DIRECTION??? I'm directioner too!!!!!!!!! :-)
      The blue hair is cool... :-P
      I want be dancer too! B-)
      By me

      Törlés
  3. really?do you like one direction 2?

    VálaszTörlés
  4. who's you'r favorite??my favorite from One Direction is Harry <3:-*<3:-$
    By: Jennet Ferguson

    VálaszTörlés
  5. sziasztooook!
    nagyon jó lett ez a bejegyzés IS. Szeretem Leiner Laurát
    nagyon jó író, a könyvei fergetegesek és tetszik ez a dolog h megismerj minket kedvenc színem a lila, én újságírónak készülök és IMÁDoM a one directiont!!! kedvencem Niall!!! <3

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! Én is nagyon szeretem Laurát, ő a kedvenc íróm. Örülök, hogy tetszik, ez a 3 dolog rólam project. Egyébként, ha újságírónak készülsz akkor BIZTOS NAGYON JÓ ÍRSZ!!! Szóval csak nem szidni magunkat, mett emlékszem az előző kommentekre! Üdv, kedves directioner! :-P Nekem Nialler a második kedvencem, persze csak Mr. Payne után... :-) Puszi én :-*

    VálaszTörlés
  7. szia!!tetszik a blogod!!!!!!!!!cuki!!!!!!!tehetséges vagy!!!!3dolog ròlam:kedvenc szinem a zöld cukrász akqrok lenni jennifer aniston a kedvenc szinésznőm!!!!!:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia kedves ismeretlen!
      Köszönöm szépen! :-)
      A másik kedvenc színem a zöld! :-)
      Ha cukrász leszel sütsz majd nekem csoki sütit? :-P XD
      Imádom Jennifer Anistont! Egyik kedvenc! I <3 Racheal!!!
      Puszi :-)

      Törlés
  8. Szia!! :)
    Nagyon tetszik a blogod!!
    Három dolog rólam:
    Kedvenc színem a fekete, imádom a pizzát és nagy álmom hogy író lehessek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szèpen! :) egyébkébt poén, hogy épp ma reggeliztem pizzát xD én is író szeretnék lenno, de csak hobbi szibten :)
      Pusszy

      Törlés
  9. Bocsi,hogy egy elég régi bejegyzéshez kommentelek. :(
    Tehát 3 dolog:
    1tetszik a blogod ;)
    2, sok hajam van
    3, (ne ijedj meg) a bàtyád barátnője vagyok... ( bocsi....amúgy magamtól találtam meg a blogot,és Galgamácsa említése miatt lett gyanús...)
    Remélem nem ijesztettelek meg... és tényleg nagyon jó a blog,úgyhogy hajrá... :)

    VálaszTörlés